Milyen anyagokat használjunk kiegészítőként virágcsokrokba, asztaldíszekbe? Ebben a fejezetben találhattok pár ötletet hogyan díszítsétek egyedileg az elkészült csokraitokat.
Hova tegyük a csokrokba, asztaldíszekbe a kiegészítő kellékeket?
Minden csokor amit készítetek feldobható egy- egy apró kis kiegészítővel. Legelsőnek talán az egyik leglátványosabb, ha a csokor alá helyeztek egy alapot. Ez lehet egy fonott karika vagy egy tölcsér alakú oázis tartó. Kezdő virágkötők nagyon szeretik, mert könnyű vele dolgozni, miután tartást ad a csokornak. Nem kell félni, hogy szétcsúszik a kezünkben, mert az alap megtartja. Vannak virágkötők akik a kerek csokrokat eleve ilyenbe teszik mindig. Előre elkészítenek egy zöld alapot borostyánból, tujából. Nagy napokon nagyon hasznos,mert egy ilyen alap napokig eláll víz nélkül is és utána csak bele kell húzgálni a virágokat. Én nem vagyok ennek híve, bár így is szép csokrok készülnek, de szeretem menet közben változtatni a formát, igazítani a virágot és egy ilyen alap csak korlátoz benne. Figyeljétek meg a napraforgós csokromat, az is egy szizálos, fonott alapba készült. Egy olyan virág mint a napraforgó “fej” nehéz, így nagyon jól megtartotta a merev alap. A napraforgónál a szár úgy is jelentéktelen, levelei ritkán szépek. Megsúgom ,ha szép egészséges levelű napraforgóval találkoztok be ne kössétek ilyen rövid csokorba, egy szálas virágnak nagyon szép akár díszítetlenül.

Napraforgós csokor
Mit tegyünk a csokorba, hogy még szebb legyen?
Mint észrevettétek a fenti csokorban is láthatjátok a másik lehetőséget. A csokorba helyezünk kiegészítőket. Ezeknél a kiegészítőknél figyeljünk, hogy ne legyen nagyobb egy virágfejnél, virágnál sem mert elvonja a figyelmet a csokor összhatásáról. A csokorba olyan kiegészítőt tegyünk ami a virággal azonosul, kezdve a virág származásával, formájával, színével. Ebben a csokorban láthatjátok, hogy a napraforgóhoz, ami egy kerti, réti virág kis katicákat tettem apró csipkebogyó terméssel. A katica a réten szálldogál, míg a csipkebogyó egy vad virág termése. Színben és összhatásban melegséget áraszt, napsütést. Hogy még egy példát mutassak a lenti képen egy trópusi virág van szépen díszítve két orchidea virággal karöltve.

1 szál szép Flamingó virág orchideákkal
A csokor szinte csak különleges zöldekkel készült, nagyon kevés borostyánnal, de az is inkább a termése miatt kapott helyet a csokorba. Zöldekkel ugyanúgy variálhatunk mint bármely más kiegészítővel, azok terméseit figyelembe véve. Itt a borostyán bogyóit használtam fel és kis levelét tömésnek, hogy sűrűbb legyen a csokor. Kiegészítőként, súlypontként egy lótusz virág szárított termését, de megfigyelhetitek, hogy itt sem nagyobb a virágnál a kiegészítő. A csokor ősszel készült, termések idényében, ezért a csokor nyújtására még egy kis fahéjat is felhasználtam. Az őszt jelképezve a szalagot is úgy választottam, őszi faleveles.
Ilyenkor ősszel főleg terméseket használjatok csokrokba, bátran. Kerek csokrokba többet, csoportosan érdemes, míg egy különleges nyújtott csokorba elég egy-egy darab mutatósabb.
» hozzászólok bejegyezte: Rita, 22 hozzászólás
Olvasói kommentek:
proposal and dissertation help 2000 words
2022-02-12
online dissertation help london https://helpon-doctoral-dissertations.net/
dissertation improvement grant
2022-02-12
writing a master's dissertation https://dissertations-writing.org/
mla dissertation citation
2022-02-11
define dissertation https://mydissertationwritinghelp.com/
uf dissertation award
2022-02-11
edd dissertation topics https://help-with-dissertations.com/
writing abstract for dissertation
2022-02-11
literature review dissertation https://dissertationwriting-service.com/
dissertation help service general
2022-02-10
it dissertation help https://buydissertationhelp.com/
free vegas slots online
2022-02-04
myvegas slots on facebook https://slotmachinegameinfo.com/
slots for fun
2022-02-04
slots era https://www-slotmachines.com/
slots of montana
2022-02-04
sim slots free games https://411slotmachine.com/
free vegas igt slots
2022-02-04
brazilian beauty slots https://download-slot-machines.com/
office mailbox slots
2022-02-04
quick hits slots https://beat-slot-machines.com/
american buffalo slots
2022-02-03
geisha slots on pc https://slot-machine-sale.com/
jackpot magic slots
2022-02-03
free slots 777 three rows https://slotmachinesforum.net/
texas tea slots for fun
2022-01-29
slots lotty manna https://slotmachinesworld.com/
free fun slots no download
2022-01-29
google free slots https://pennyslotmachines.org/
free slots online games
2022-01-29
play free vegas slots https://candylandslotmachine.com/
slots online
2022-01-28
ruby slots https://freeonlneslotmachine.com/
slv alamosa casual dating gay
2022-01-15
michael dinsmore gay dating https://speedgaydate.com/
chat gay en español
2022-01-14
free sacramento gay chat https://gay-buddies.com/
free gay chat lines los angeles
2022-01-14
gay men chat cam https://gaytgpost.com/
taimi gay dating
2022-01-14
international gay dating website https://gaypridee.com/
gay online webcam chat free
2022-01-14
gay ky chat rooms https://bjsgaychatroom.info/