
Megjött az első kritika is a hozzászólásokban, így nem mertem írni, hogy a recept tuti, de ötször csináltam meg egymás után. Bátran mondhatom, hogy legalább 90%-os a recept, bár figyeltem minden mozdulatomat és bizony el lehet rontani több helyen is. Talán kis konyhai gyakorlat is szükséges hozzá. Mondjuk az elég érdekes, hogy a cukrász mesterség egyik legkönnyebben elkészíthető “süteményének” mondják.
tovább

Elérkezett idén is a karácsony, itt az ideje a beiglik készítésének. Ahány ház annyi szokás és annyi féle változata van. Miután minden recept arra esküszik, hogy az ö beiglije nem reped fel, én azt mondom az enyém olyan ami tuti, hogy kicsit kireped. Nem árulok zsákbamacskát, de az íze nagyon fimon, ajándéknak nem alkalmas, de otthon biztosan elfogy.
tovább

Mindenki bőszen készítgeti a karácsonyfájára a mézeskalács díszeket. Találtam egy nagyon jó receptes oldalon olyan mézeskalács tésztát ami megpuhul másnapra. Évek óta kísérletezgetem a tésztákkal, hogy melyik puhul meg, de egyik sem volt az igazi. Ez viszont sikerült, és gondoltam megosztom másokkal is. Nagyon korán ne készítsük el mert gyorsan elfogy. Kihülés után kitettem az asztalra, hogy díszítsem, igen ám, de több idő a száradása a díszítésnek mint magának a mézeskalácsnak és közben mintha el-eltűnne belőle 1-1 darab

December 10.-én csütörtökön kiautóztunk Bécsbe nővéremékkel a karácsonyi vásárra. Sokat nézelődtünk a neten, hogy hogyan oldjuk meg a parkolást és hogy minden beleférjen egy napba. Sajnos sehol nem találtunk olyan oldalt ahol le tudtak volna írni mindent amire kíváncsiak voltunk. Most leírom hogyan utaztunk Bécsben tömegközlekedéssel, mit sikerült megnéznünk és mire érdemes figyelni ha utazunk.

Asztaldíszt szeretnél készíteni, de nincs hozzá tálad vagy edényed? Maradék szalagod van és csak kettő gyertyád? Megvetted már a fenyőfádat és letört egy pár tincs belőle? Cikkemben egy egyszerű és olcsó karácsonyi asztaldísz készítését látjátok. Nem kell több ezret kiadni egy asztaldíszért. Egy- két ezer körül kijön egy kalácsos alapú asztaldísz. Mostani főnökömtől lestem az ötletet. Tovább is adom, más is tanulhasson belőle.
tovább

Ma megint kaptam egy megrendelést adventi koszorúra, így ismét bővült a referencia anyagom. Készítettem egy zöld-arany kombinációt, remélem sikere lesz. Ugyanúgy tettem hozzá saját gyűjtött és vett kiegészítőket. További koszorúimat a galériában találjátok.
tovább

Ismét elkészültem két adventi koszorúval amiket megrendeltek tőlem. Az egyik hasonló a legelső krém színűhöz csak itt minden gyertyát azonosan díszítettem. A másik pedig egy számomra hagyományos színű a piros-arany-zöld.
tovább

Ilyen jó időben érdemes volt még kimenni a kertbe egy kis gyűjtögetésre. Lányommal jöttünk vissza a sétáltatásból amikor megpillantottam a kertünk egyik sarkában lévő hortenzia bokron az iszalagot. Fantáziáltam egy kicsit és véletlenül így téptem le az iszalag termését, hogy leszakítottam vele egy darab hortenziát. Meg is lett a végeredmény. Előző gyűjtögetésem zsákmányával kombináltam a kettő növényt.
tovább

Hamarosan itt vannak az ünnepek , de hogy biztosra menjek már most megcsináltam a kalácsot próbaképpen a kenyérsütő gépemmel. Múltkor nem sikerült mert tényleg azt hittem mindent megcsinál a gép, de az élesztőből nem csinált kovászt. Nem is tudom miért
Lássuk, hogyan is készítettem.

Elkészítettem az idei 2009-es első adventi koszorúmat. Előző részekben megtanulhattátok az alapok elsajátítását. Most jön a szebbik része a munkánknak, az előkészítések utáni díszítés. Most állíthatjuk össze, hogy is nézzen ki igazából az adventi koszorúnk. Praktikus segítségeket kaphattok hozzá az alábbi sorokban és képekben.
tovább
"üdv! mit tehetek hogy ne fázzanak a tyúkjaim? tudom hogy ajtó fel, meg minden de nincs valami vidéki furfang erre? ..."
"Üdv! azt akarom megkérdezni hogy mit tehetek az ellen hogy a tyúkok ne fázzanak? ők a kiskedvenceink, szeretgetjük, játszunk velük ..."
"Szia M. Dia! Minden az időjárástól függ. Ha melegebb az idő és süt a nap, jobban párásodik és gyorsan szikkadnak a ..."
"Szia!Nagyon tetszik az írás és lassan aktuális is.Az lenne a kérdésem,hogy milyen gyakran kell locsolni a melegágyban növő növényeket?Válaszodat köszönöm!További ..."
"Ha megfogadod egy "szakmabeli" tanácsát, akkor inkább tanulj másik szakmát! "
"Szia ! Szeretném megkérdezni milyen kuhát használtok a moha koszoró elkészítéséhez . Szalma alapra tenném , de hogyan tovább ? ..."
"Bálint! Nálam 30%-os most a hozam. Többet nem tudok ki ízzadni belőlük. Zöldjük nagyon nincs, de zöldség maradék van ..."
"Nálam 60 % feletti a tojáshozam hozam folyamatosan, nem úgy mint egy éve. 11-15 tojás/nap, 20 tojóm van. A tyúkok ..."
"én a csoki krémet egyszerűbben készítem és gyorsabban, az étcsokit egy 10 dkg vajjal össze olvasztom és ha kicsit hűlt ..."
"Kedves B. Eszter! Kicsit eltévedtél, mert ez nem Piroska, hanem RITA blogja! A többi stimmel.... :-) Ha elolvasgatod az elejétől kezdve a ..."