» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 2 komment
‘napjaim’ címkével ellátott bejegyzések
Hamarosan itt a húsvét és vele együtt a tojás festés. Minden családban akad olyan háziasszony aki legalább egyszer megpróbálkozott a tojásfestéssel. Régebben a suliban is készítettünk főtt tojásból, de azok a legegyszerűbbek voltak. Boltban vettünk tojásfestéket és simán belemártottuk. A mai világ a bio dolgok körül forog, így összeválogattam pár tippet mivel színezhetjük a tojásunkat.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, Nincs komment
Végre itt a nyár… Sikerült akciósan beszerezni egy jó nagy családi medencét. Anyuékat befűtöttem, hogy mivel ők most éppen Horvátországban nyaralnak ebben a iszonyú rossz időben, mi Gáborral felállítottuk a nagy medencét. Azért kellett a beleegyezés, hiszen jó nagy helyet foglal el a kertből és az ilyen nagy medencéknek stabil hely kell, így betonozásra volt szükség. A nyaralásra szánt pénzt medencére és annak alapjaiba fektettük. Kaptunk dvd-t is hozzá, de amit a lemezen két perc alatt lejátszottak az nekünk közel két óra volt. Persze plusz négy és fél a feltöltése vízzel. Lássuk, hogyan alakult az “építkezés”.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 5 komment
Egyik nap érkezett egy telefon, hogy elmennénk-e eltölteni pár napot kedvezményesen Hajdúszoboszlóra. Ezt az ajánlatot akkor tudjuk igénybe venni, ha az ott töltött idő alatt meghallgatunk egy másfél órás előadást. Gondoltam megosztom mindenkivel ezt a pár napot, még tanulni is lehet belőle. Mi szerencsére nem ugrottunk be semminek, de vannak akiket könnyen rászedtek. Lássuk is miről beszélek pontosan.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 2 komment
A mai napon egy összefoglaló cikk jelent volna meg arról, hogy hogyan állnak a kertben a tavaszi munka “gyümölcsei”. Sajnos az élet máshogy gondolta. Ezt a bejegyzést apaként és “vendégként” írom most a blogba, mert Rita még napokig nem lesz gép és internetközelben… Remélem más első gyermekes szülők is okulnak majd belőle.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: imregabri, 4 komment
Kicsit elhanyagoltam most a blogomat, de így a tavasz derekén annyi munka van a kertben is, hogy nem sok időm marad még Villusra sem, nemhogy a blogomra ránézzek kicsit. Mivel Villus még délelőtt alszik és kint olyan borongósra fordult az idő, gondoltam írok pár sort, hogy mit is csinálgatunk mi Villussal napközben, illetve ő mivel lep meg minket nap mint nap.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 1 komment
Az utóbbi napokban a melegedés hatására kertemben gomba mód kezdtek virágozni és fejlődni a növénykék. Főleg hagymás virágok virították meg idei színeiket, de csalódottságra is volt okom, mert volt olyan virág ami ki sem dugta az orrát idén a föld felszínére. Remélem tetszenek a fotók kis kertem virágairól!
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, Nincs komment
A napokban elkészítettem a Szólj hozzá és nyerj! játék nyereményét. Mint írtam előző bejegyzésemben, egy “játékra” invitáltalak Titeket, amelynek lényege, hogy legalább 3 cikkemhez írjatok véleményt vagy netán kritikát. A játék március 10.-ig vagyis Villus első születésnapjáig szól. Elkészítettem hozzá a nyertes nyereményét amit majd postán küldök el neki. Remélem tetszik neki:)
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 1 komment
Minden kedves olvasóm között, akik a mai naptól fogva hozzászólnak legalább három bejegyzésemhez, kisorsolok egy saját készítésű tűpárnát amit napokon belül meg is tudtok majd nézni az egyik blogbejegyzésemben. Tehát nincs más dolgotok, mint követni az új bejegyzéseimet és elmondani a véleményeteket, tapasztalataitokat.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 8 komment

Végre tudtam egy kicsit esténként keresztszemest hímezni miután Villus elaludt. Mostanában este nyolckor már alszik és csak reggel hétkor kel fel. Egy jó lámpánál tudok este 11-ig hímezni, ha éppen nem vagyok nagyon fáradt és nincs más dolgom.
» hozzászólok » elolvasom bejegyezte: Rita, 7 komment
Szeretettel látlak
Facebookon is!
Hasznosnak találod a blogomat? Köszönöm, hogy ajánlasz barátaidnak, ismerőseidnek is!
Kövess engem!
Virágkötő twitter
Legújabb bejegyzéseim:
Cimkefelhő:
Advent, Adventi koszorú, ajándék, ballagás, befőzés, csokor, egynyári virágok, esküvő, főzés, húsvét, Karácsony, keresztszemes, kert, konyhakert, koszorú, melegágy, napjaim, palánta, paradicsom, szobanövények, születésnap, sütés, tavasz, tavaszi kerti munka, Valentin nap, Villő, virág, virágkötészet, állatok, évelő virágok
Arhívum:
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2010. november
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember












"üdv! mit tehetek hogy ne fázzanak a tyúkjaim? tudom hogy ajtó fel, meg minden de nincs valami vidéki furfang erre? ..."
"Üdv! azt akarom megkérdezni hogy mit tehetek az ellen hogy a tyúkok ne fázzanak? ők a kiskedvenceink, szeretgetjük, játszunk velük ..."
"Szia M. Dia! Minden az időjárástól függ. Ha melegebb az idő és süt a nap, jobban párásodik és gyorsan szikkadnak a ..."
"Szia!Nagyon tetszik az írás és lassan aktuális is.Az lenne a kérdésem,hogy milyen gyakran kell locsolni a melegágyban növő növényeket?Válaszodat köszönöm!További ..."
"Ha megfogadod egy "szakmabeli" tanácsát, akkor inkább tanulj másik szakmát! "
"Szia ! Szeretném megkérdezni milyen kuhát használtok a moha koszoró elkészítéséhez . Szalma alapra tenném , de hogyan tovább ? ..."
"Bálint! Nálam 30%-os most a hozam. Többet nem tudok ki ízzadni belőlük. Zöldjük nagyon nincs, de zöldség maradék van ..."
"Nálam 60 % feletti a tojáshozam hozam folyamatosan, nem úgy mint egy éve. 11-15 tojás/nap, 20 tojóm van. A tyúkok ..."
"én a csoki krémet egyszerűbben készítem és gyorsabban, az étcsokit egy 10 dkg vajjal össze olvasztom és ha kicsit hűlt ..."
"Kedves B. Eszter! Kicsit eltévedtél, mert ez nem Piroska, hanem RITA blogja! A többi stimmel.... :-) Ha elolvasgatod az elejétől kezdve a ..."