
Cikkemben összegyűjtöttem pár cserepes virágot, amelyeket anyák napjára megvirágoztatnak a kertészetekben. Van köztük olyan amik egész évben kaphatóak, például a Korallvirág, de olyan is ami idény virág. Bemutatom, hogy az otthonunkban miként bánjunk velük, miután megörvendeztettek bennünket a szépségükkel.
tovább

Lassan kezdenek az évelő virágok is virágba borulni. Miután egynyári palántáinkat elültettük a helyére, érdemes az évelő virágokkal is kicsit többet foglalkozni. Ebben a fejezetben bemutatok ismét pár évelő virágot amik kicsit nagyobbacskák és ezáltal nagyobb helyet is foglalnak.
tovább

Előző cikkemben megemlítettem, hogyan rendeljünk ballagási csokrot. Most viszont konkrétan adok pár ötletet fiúknak és lányoknak egyaránt, milyen csokrot illik nekik adni és mit kezdjünk ballagás után, hogy még szép maradjon és ne menjen tönkre egy nap alatt.
tovább

Hamarosan itt a ballagás, mi másról is írhatnék mint, hogy milyen csokrot is vigyünk a ballagó diáknak. Egy- két ötlet még mivel tudjuk kiegészíteni a csokrot, manapság mik a szokások. Ez a cikkem is, mint mindegyik, a saját tapasztalataimra épül, így lehetnek “helyrajzi” és üzletenként eltérő stílusok, kívánságok. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy mielőtt valamit megrendel járjon utána. Hogyan is kötessük meg a csokrot és mi legyen benne?
tovább

Bizonyára sokan tudjátok, hogy a kis kertem egy részén elkülönítve házi tyúkokat tartok. Most éppen szám szerint 23 tyúkocska leledzik elég nagy kifutóban. Két éve vásároltuk az első példányokat és nem tudtuk mit és hogyan csináljuk, hogy megfelelő körülmények között éldegéljenek amíg a levesbe nem kerülnek. Cikkemben bemutatok pár alapvetően fontos dolgot a tyúkól berendezéséhez valamint segítséget nyújtok a táplálkozásukban is.

Írtam az elmúlt hetekben az egynyári virágokról, de nem szabad elfelejteni azokat a virágokat sem amelyek több éven keresztül ugyanazon a helyen virítanak és esetleg illatoznak is. Megpróbálom szintén kategóriákba foglalni az évelő virágokat, leginkább szintén a fényigényük alapján.

Az utóbbi napokban a melegedés hatására kertemben gomba mód kezdtek virágozni és fejlődni a növénykék. Főleg hagymás virágok virították meg idei színeiket, de csalódottságra is volt okom, mert volt olyan virág ami ki sem dugta az orrát idén a föld felszínére. Remélem tetszenek a fotók kis kertem virágairól!
tovább

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak!
"üdv! mit tehetek hogy ne fázzanak a tyúkjaim? tudom hogy ajtó fel, meg minden de nincs valami vidéki furfang erre? ..."
"Üdv! azt akarom megkérdezni hogy mit tehetek az ellen hogy a tyúkok ne fázzanak? ők a kiskedvenceink, szeretgetjük, játszunk velük ..."
"Szia M. Dia! Minden az időjárástól függ. Ha melegebb az idő és süt a nap, jobban párásodik és gyorsan szikkadnak a ..."
"Szia!Nagyon tetszik az írás és lassan aktuális is.Az lenne a kérdésem,hogy milyen gyakran kell locsolni a melegágyban növő növényeket?Válaszodat köszönöm!További ..."
"Ha megfogadod egy "szakmabeli" tanácsát, akkor inkább tanulj másik szakmát! "
"Szia ! Szeretném megkérdezni milyen kuhát használtok a moha koszoró elkészítéséhez . Szalma alapra tenném , de hogyan tovább ? ..."
"Bálint! Nálam 30%-os most a hozam. Többet nem tudok ki ízzadni belőlük. Zöldjük nagyon nincs, de zöldség maradék van ..."
"Nálam 60 % feletti a tojáshozam hozam folyamatosan, nem úgy mint egy éve. 11-15 tojás/nap, 20 tojóm van. A tyúkok ..."
"én a csoki krémet egyszerűbben készítem és gyorsabban, az étcsokit egy 10 dkg vajjal össze olvasztom és ha kicsit hűlt ..."
"Kedves B. Eszter! Kicsit eltévedtél, mert ez nem Piroska, hanem RITA blogja! A többi stimmel.... :-) Ha elolvasgatod az elejétől kezdve a ..."