Végre tudtam egy kicsit esténként keresztszemest hímezni miután Villus elaludt. Mostanában este nyolckor már alszik és csak reggel hétkor kel fel. Egy jó lámpánál tudok este 11-ig hímezni, ha éppen nem vagyok nagyon fáradt és nincs más dolgom.
Legelső nagy munkámat még Nagykovácsiban hímeztem elég nehézkesen. Akkor még nem tudtam igazán a technikát. A szép hímzést igazából gyakorlatból lehet megtanulni, nem lehet egy- két munka után. Nagykovácsiban kezdtem el megvenni az újságosoknál vásárolható, hetente megjelenő Keresztszemes lefűzhető “csomagokat”. Egy idő után meguntam, úgy hogy nem sok van meg belőle 🙂 Az alapokat viszont nagyon jól megtanultam belőle. Ha lesz egy kis időm felviszem a gépre és mások is megtanulhatják az alapvető hímzés technikákat. Gondoltam pár munkámat megmutatom, sajnos sokról nincs is kép és már elajándékoztam őket. Nagyon sok törülközőt hímeztem névvel vagy esetleg mintával. Majd megpróbálom lefényképeztetni őket és elkérni a képeket.
Erdős párna
Erdős párna
Hát nem öt perc alatt hímeztem ki. Ez az igazi első nagy munkám, szerintem egész nyáron hímeztem a nagy diófa alatt a hintaszékben. Nem is nézték jó szemmel, hogy állandóan hímzek. Nem tudom, hogy aki olyan sokat hímez, annak, hogy van rá ideje? Ezután sokáig nem is hímeztem szerintem annyira kikészített, hogy olyan lassan készül. Ennek a hátulja még nem is volt olyan szép. Akkori párom anyukája megvarrta nekem párnának és így a nővérem kislánya aki akkor 2 éves volt, most 10 lesz idén, megkapta szülinapjára. Értékelni még nem nagyon tudta, de most szereti nagyon 🙂 Két éve készítek egy karácsonyi terítőt is, de azt idén sem sikerült befejeznem, úgy látszik nem vagyok elég kitartó a nagyobb munkáknál. Kisebb munkákba fogtam bele, így készült el Villus leendő szobájába a falra a horoszkópjának a képe. Megfigyelhetitek milyen szép a hátulja is.
halas horoszkópos
halas közepe közelről
napocskás része közelről
hátulja
Ezt a horoszkóposat szeptemberben kezdtem el hímezni, majd áttértem a máig el nem készült karácsonyira. Mire megint neki álltam volna, nem volt megfelelő fonalam és nem is tudtam beszerezni csak nagyon sokára. Aztán megint elfogyott az egyik színű, szintén nehézkes beszerzés, de azért csak elkészült, mint láthatjátok. Majd hirtelen felindulásból sikerült még egy képet kihímeznem, sőt egy kis tűpárnát is amit majd elküldök a barátnőmnek aki szintén nagy hímző. Csigus képet igazából szerintem két hét alatt napi két óra alatt kihímeztem, de a csigu alatti fűre már nem volt türelmem, úgy hogy a hátulja nagyon csúnya is lett, de nem látszik elölről 🙂 Még nem tudom mit varratok belőle, de majd Villus szobáját ékesíti ez is, talán falvédőbe ágyazva.
csugis
csigaháza
csiga
napocskás része a képnek
Hosszú böngészés és mintakeresés közben rátaláltam egy lánynak (asszonynak) az oldalára hol nagyon sok minta van. Azok között találtam meg a Biscornu-t. Először nem is tudtam mi az csak sejtettem, hogy tűpárna lehet. Megpróbáltam egyet kihímezni és sikerült is, de az összevarrása nem egyszerű eset. Meg is szenvedtem vele, de nagyon szép is lett szerintem. A következő oldalon találtok sok mintát: Keresztszemes minták. A lenti képen pedig a tűpárna alját és tetejét.
Tűpárna teteje
tűpárna alja
Szívesen várom a hozzászólásokban olyan oldalakat, ahol sok keresztszemes minta fellelhető. Külön megköszönöm, ha “Zelefántos” mintát találtok számomra. (Micimackóból az elenfánt, aki esetleg nem ismerné 🙂 ) Képgalériámban találtok sok keresztszemes mintát amit le is tudtok tölteni.
» hozzászólok bejegyezte: Rita, 18 hozzászólás
Olvasói kommentek:
Bóta Ildikó
2019-06-27
Sziaztok!Én az erdei állatos képet szeretnem elkésziteni,de nincs hozzá sajnos meg a mintam.
Szilvi
2019-02-24
Szia! Szeretném elkérni az erdős párna leszámolható mintáját. 9 éves lányom nézte ki magának, hogy varrjam meg neki. Köszönöm szépen!
Nagy Szilvia
2015-05-22
Szia! Nagyon szép ez az erdős párna. Szeretném elkérni a leszámolható mintáját, ha meg van még neked. Előre is nagyon szépen köszönöm!
Jutka73
2014-12-29
Kedves Rita!
Nagyon szépek a munkáid! Nekem is nagyon tetszenek! Úgy látom, hogy ez az erdős párna nagyon népszerű. A barátnőm 2015. július elejére várja a kisbabáját és szeretném megvarrni neki ajándékba. Már átböngésztem a meglévő keresztszemes magazinjaimat, s az internetet is, de a minta leírását sehol sem találtam meg. Kérlek, amennyiben meg van még neked a leírás kérlek küld el nekem az e-mail címemre.
A további munkáidhoz kívánok neked sok időt, jó munkát!
Az év vége közeledtével pedig sikeres, boldog új évet!
Segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Nagyné Jutka
tubu86
2014-05-11
Szia! Nekem is nagyon tetszett az erdős párna :) Nagyon megköszönném ha el tudnád küldeni az erdös párna leszámolható mintáját. Email címem tubu86@gmail.com. Elöre is köszönöm. :)
Bors Judit
2014-03-09
Szia Rita!
Olyan kérésem lenne, hogy az Erdős párna mintáját, ha meg van még, küldd el légyszíves a bors.judit77(kukac)gmail.com-ra.
Előre is köszönöm: Judit
Kriszti
2013-11-30
Szia! Nagyon szépek a munkáid! Én most kezdek ismerkedni a komoly xszemezéssel. Ha nem veszed tolakodásnak én is szeretném elkérni az erdei mintát. Nem rég láttam egy régi újság előzetesében, de nem sikerült megszereznem. Megvarrnám a fiamnak. A címem: raven517@citromail.hu
Előre is köszi
melinda
2013-10-19
Szia nagyon tetszik az oldalad én is szeretem a kereszt szemest.És nagyon meg köszönném ha nekem is el tudnád küldeni az erdei párna mintáját.memus23@citromail.hu ra.köszi
Livi
2013-03-31
Hűűűű! Ez nagyon szép! Ha esetleg még megvan a minta, én is nagyon megköszönném, ha megkaphatnám! ideiglenes.livi kukac gmail pont com-ra. Köszönöm!
Dobi Katalin
2012-07-17
Szia Rita!
Az erdős párna motívum nekem is megvolt évekkel ezelőtt, és egy barátnőm kislányának hímeztem. Most én várok babát és nagyon szeretném neki ezt a mintát elkészíteni, mire megszületik (november), de sajnos nincs meg a minta. El tudnád ezt küldeni elektronikusan a mail címemre?
Előre is nagyon köszönöm!
Minden jót!
kata
2012-03-17
Szia nagyon szeretném az erdös párna leszámolható mintáját ha eltudnád küldeni az email cimemre siti83@freemail.hu az email cimem,nagyon megköszöném.Elöre is köszönöm.
Rita
2010-03-12
Szia Norbert!
Odabiggyesztettem még az aljára a linket amit írtál, hogy mással is megtudjuk osztani. Én biztos kifogom használni valamikor. Lányom mellett most nem sok időm van hímezni :)
Norbert
2010-03-12
Kedves Rita !
Először is örülök, hogy sokan vannak akik ezt a hobbyt űzik.
Tudom, hogy nem olcsók a DMC fonalak. Ezért egy oldalt szeretnék ajánlani, ahol a magyarországi árakhoz képest olcsóbban lehet vásárolni. 2-3 hét a szállítási idő, de sokan úgy csinálják, hogy amíg varrják az éppen aktuális darabot addig megérkezik a következő hímzéshez a fonál. A fonalak francia gyártmányúak, 8m, és 6 szál van összefonva. Ugyan olyanok mint amiket az itthoni üzletekben kapsz.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet akkor látogasd meg az oldalt.
(Rita:) Az oldalt itt nézhetitek meg: Norbert ajánlott oldala
Rita
2010-02-22
Feszti!
Ha "összejön" hímzek majd valamit nektek is :)
Feszti
2010-02-22
Drága Ritus!
Hát mi is mondjak...minden elismerésem! Bár én nem hímzek, a gyöngyözésből tudom milyen nagy munka áll egy-egy munka mögött. Gyönyörű az az erdős párna és a Villusnak készült csigás minta is!
Lay Boglárka
2010-02-16
Olyan ismerős ez az erdős párna minta, nem is tudom honnan:)
Azóta is ott lóg a pelenkázó fölött.
Jók ezek a minták, még a végén én is kedvet kapok a hímzéshez megint.
Rita
2010-02-15
Szia Györgyi!
E-mailben küldöm a mintát.
Többieknek is írom, hogy törülközőt a West End-ben az Éva kézimunkában szoktam venni, de lehet kapni a Camponában is a másik boltjukban. Valamint van egy nagyon jó textiles a 13. ker Petneházy utcában a Rokka Kft. Olcsó kongré anyagot lehet venni ott.
Györgyi
2010-02-15
Nagyon tetszik az oldalad. Véletlenül bukkantam rá. Szeretném ha egy kicsit elmondanád, hogyan kell törülközőt hímezni. Milyen anyag kell hozzá, és hol lehet ezt beszerezni.
Nem tudok már apró mintát készíteni, de talán ha egy kicsit nagyobb mintával hímeznék, sikerülne. Itt dupla keresztszemes mintára gondoltam.
Nagyon tetszik a párna, amin egy méhecske van.
Ennek el tudod küldeni a mintáját?
Megpróbálkoznék egy törülköző elkészítésével a kisunokám részére. Egyszer csak elkészülne.....:-)
Mondjuk én is beülnék az alá a diófa alá, hogy energiát kapjak.
Van olyan párna és terítő mintám amit elkezdtem, de tudom, hogy nem fogom befejezni, mert nagyon apró.
Fel tudnád ezt Te használni, vagy esetleg van olyan ismerősöd, aki ennek örülne. Szívesen elküldeném neki, hogy fejezze be, vagy használja fel valahogy a fonalat és anyagot.
Kösziiiiiiiii Györgyi