
Harmadik, egyben utolsó részben összegyűjtöttem szintén 5 nagyon ismert virágot, hogy olyan helyre is tudjunk ültetni ahol a nap folyamán árnyékot is kapnak és napot is. Említést kell tennem, hogy előző részekben bemutatott virágok is “fedésben” vannak a fényerő szempontjából. Tehát azok a virágok amik az árnyékkedvelő kategóriába soroltam nem kell szigorúan venni, hogy napi pár óra nap nem érheti őket. Szintén a tűző napos helyet kedvelőknél is megemlíteném pluszba, hogy ha pár órát árnyékban vannak attól még nem lesz bajuk. A kategória sorolásnál úgy válogattam össze őket, amely helyen a legszebbek és legjobban mutatnak valamint a legjobban fejlődnek.
tovább

A második részben csokorba gyűjtöm azokat az egynyári virágokat amik jól bírják az árnyékos helyeket. Általában ezek a virágok inkább levelükkel díszítenek, mint a virágpompájukkal, de ezen virágok levelei szép színesek is lehetnek. Az árnyéba való növényekre inkább az mondjuk, hogy tűrik az árnyékot nem pedig az a legideálisabb hely számukra. Nézzünk pár virágot…
tovább

Egynyári virágokról induló sorozatom tartalma ismert és ritka virágokról szól. Minden részben ismertetek pár egynyári virágot, melyeket bővebben kifejtek, hogy mik az igényeik és mit szeretnek. Könnyítve ezzel olvasóimnak, hogy ki tudják alakítani a következő hónapokban a kertükben a virágpompás helyeket.
tovább

Villus első születésnapja alkalmából igaz katicás csokitortát kapott, de mivel szerencsére két mamája van vagyis mindkét szülő részéről vannak nagyszülők, ezért nem tudtuk egyszerre ünnepelni a szülinapját, így ebből kifolyólag készítettem a másik mamáékhoz egy szuper csokitortát. Szerintem nagyon egyszerű és könnyű elkészíteni. Lássuk hogyan készült…
tovább

Eljött ez a nap is, amikor éppen egy éve, hogy Villő lányom megszületett. Így emlékszem vissza rá:……
tovább

Szombaton esküvőre voltunk hivatalosak. Az unokatestvérem mint vőlegény majd pár óra múlva férj vett részt az eseményen. Az esküvő különlegessége, hogy metrón köttetett a frigy, igaz a boldogító IGEN nem ott hangzott el, de tulajdonképpen a lényeg nem is az volt, hogy hol, hanem hogy hogyan utaztunk a templomba.
tovább

Sokan keresnek meg, hogy mit csináljanak a növényeikkel, mert sárgul a levele vagy éppen hullik, de még zöld, esetleg foltos vagy halvány a levele. Cikkemben a gondozási hibák felismerésében és elhárításában segítek olvasóimnak.
Tavasszal, téli pihenő álmukból ébredeznek a szobanövényeink. Ekkor kezdenek új erőre kapni és igénylik a megfelelő tavaszi gondoskodást. Új földdel megtöltött nagyobb cserépbe kell átültetni azon növényeinket amik kinőtték régi cserepüket vagy a föld nagyon elhasználódott. Hogyan is végezzük az átültetést?
tovább