
Még karácsonykor készítettem el ezt a finomságot. Kenyérre ugyan nem hasonlít ízében, sem formájában, de pogácsa helyett csipegetni vagy töltött káposzta mellé igen remek. Senki nem mert először hozzányúlni, félték megkezdeni. A recept ugyan nem saját, de én is elkészítettem. Húsvétra fel!
tovább

Kellemes hétvégi vendégváró süti, lágy habos kávés krémmel a tetején. Most csináltam először és nagy sikert aratott. Egy hét volt mire megszereztem a receptet, mert nézegettem ugyan a neten kapucíner sütit, de a teteje egyiknek sem ilyen. Pedig nem kell nagy tudomány az elkészítéséhez.
tovább

Megjött az első kritika is a hozzászólásokban, így nem mertem írni, hogy a recept tuti, de ötször csináltam meg egymás után. Bátran mondhatom, hogy legalább 90%-os a recept, bár figyeltem minden mozdulatomat és bizony el lehet rontani több helyen is. Talán kis konyhai gyakorlat is szükséges hozzá. Mondjuk az elég érdekes, hogy a cukrász mesterség egyik legkönnyebben elkészíthető “süteményének” mondják.
tovább

Gondoltam újítok kicsit és nagyon jól is tettem. Csoki torta helyett fekete erdő tortát készítettem nővérem és unokahúgom születésnapjára. Semmi nem maradt belőle. Először a neten olvasgattam hogyan is kell elkészíteni, de minden recept másképp írta, ezért a sok receptből állítottam össze a sajátomét. Milyen is lett? Nézzétek a képeket és csorogjon a nyálatok
tovább

Itt a szilva szezon. A szilva egy aránylag olcsónak mondható gyümölcs, így ez a süti nem egy költséges édesség. Bevallom a receptet egy ismert receptmegosztó portálról kaptam a napi hírlevél ajánlójukban. Ott viszont nincsenek képek mellékelve a készítésről, így viszont segíteni tudok azoknak akik bizonytalanabbak a süti készítéseknél. Hogyan is készül a süti?
tovább

Villus első születésnapja alkalmából igaz katicás csokitortát kapott, de mivel szerencsére két mamája van vagyis mindkét szülő részéről vannak nagyszülők, ezért nem tudtuk egyszerre ünnepelni a szülinapját, így ebből kifolyólag készítettem a másik mamáékhoz egy szuper csokitortát. Szerintem nagyon egyszerű és könnyű elkészíteni. Lássuk hogyan készült…
tovább

Gyorsan elkészíthető finomság, kiadós, de gyorsan elfogy
Kezdőknek is ajánlom!
tovább

Egyszerűen elkészíthető, férfiaknak és legényeknek is ajánlom. Agglegények figyelmébe: a héjába főtt krumplit azért érdemes meghámozni:)
tovább

Elérkezett idén is a karácsony, itt az ideje a beiglik készítésének. Ahány ház annyi szokás és annyi féle változata van. Miután minden recept arra esküszik, hogy az ö beiglije nem reped fel, én azt mondom az enyém olyan ami tuti, hogy kicsit kireped. Nem árulok zsákbamacskát, de az íze nagyon fimon, ajándéknak nem alkalmas, de otthon biztosan elfogy.
tovább

Mindenki bőszen készítgeti a karácsonyfájára a mézeskalács díszeket. Találtam egy nagyon jó receptes oldalon olyan mézeskalács tésztát ami megpuhul másnapra. Évek óta kísérletezgetem a tésztákkal, hogy melyik puhul meg, de egyik sem volt az igazi. Ez viszont sikerült, és gondoltam megosztom másokkal is. Nagyon korán ne készítsük el mert gyorsan elfogy. Kihülés után kitettem az asztalra, hogy díszítsem, igen ám, de több idő a száradása a díszítésnek mint magának a mézeskalácsnak és közben mintha el-eltűnne belőle 1-1 darab
"üdv! mit tehetek hogy ne fázzanak a tyúkjaim? tudom hogy ajtó fel, meg minden de nincs valami vidéki furfang erre? ..."
"Üdv! azt akarom megkérdezni hogy mit tehetek az ellen hogy a tyúkok ne fázzanak? ők a kiskedvenceink, szeretgetjük, játszunk velük ..."
"Szia M. Dia! Minden az időjárástól függ. Ha melegebb az idő és süt a nap, jobban párásodik és gyorsan szikkadnak a ..."
"Szia!Nagyon tetszik az írás és lassan aktuális is.Az lenne a kérdésem,hogy milyen gyakran kell locsolni a melegágyban növő növényeket?Válaszodat köszönöm!További ..."
"Ha megfogadod egy "szakmabeli" tanácsát, akkor inkább tanulj másik szakmát! "
"Szia ! Szeretném megkérdezni milyen kuhát használtok a moha koszoró elkészítéséhez . Szalma alapra tenném , de hogyan tovább ? ..."
"Bálint! Nálam 30%-os most a hozam. Többet nem tudok ki ízzadni belőlük. Zöldjük nagyon nincs, de zöldség maradék van ..."
"Nálam 60 % feletti a tojáshozam hozam folyamatosan, nem úgy mint egy éve. 11-15 tojás/nap, 20 tojóm van. A tyúkok ..."
"én a csoki krémet egyszerűbben készítem és gyorsabban, az étcsokit egy 10 dkg vajjal össze olvasztom és ha kicsit hűlt ..."
"Kedves B. Eszter! Kicsit eltévedtél, mert ez nem Piroska, hanem RITA blogja! A többi stimmel.... :-) Ha elolvasgatod az elejétől kezdve a ..."