Formák és mintázatok terén hatalmas a növényvilág változatossága, ezért megfigyelésük, tanulmányozásuk, értelmezésük nagyon fontos a virágkompozíciók kialakításához. A legtöbb kompozícióban nagyszámú különféle forma együttes bemutatása a jellemző.

A virágok kompozícióba történő elhelyezésénél olyan virágokat és vágott zöldeket kell felhasználni amik önmagukban is tetszetősek. A kompozíció pedig kiemeli szépségüket formájukat. Mindig fektessünk bele időt, hogy a kompozíciónk  harmoniája egységes legyen, ne kapkodva vagy meggondolatlanul válogassuk össze a virágokat és zöldeket.

Három tényező: a szín, a forma és a funkció harmóniája jellemez minden tökéletes virágkompozíciót. Ha ezekre összpontosítunk, gondolatban tanulmányozzuk, ismerkedünk a virágokkal, figyeljük meg mennyit segít ez nekünk egy harmonikus és esztétikus alkotás kialakításában. Azt is észrevehetjük, hogy kreativitásunk egy idő után kinyílik.

A virágkötőnek néhány alapvető tulajdonsággal is tisztába kell lennie. Mivel minden virág azért jön létre, hogy az általuk díszbe öltöztetett növény reprodukálni tudja önmagát, ezért szerkezeti felépítésük alapvetően azonos. A virág közepén találhatóak a nőivarú szaporító szervek, melyeket együttesen termőnek neveznek. A termő a magházból, a bibéből és a bibeszálból épül fel. A hímivarú szaporító szervek a porzók, amelyek a portokot viselő porzószálból és a portokból állnak (pollentartó). Ezek a csészelevél és a csésze összenőtt tövén helyezkednek el. Innen indul a párta és a sziromlevél is. Amennyiben egy virágszáron több virág is ül, virágzatról beszélünk. Sokféle virágzat típus létezik. A virágkötészet szempontjából leggyakoribb a füzérvirágzat (Moluccella),  sátorvirágzat (Sedum), fészekvirágzat (Gerbera), bugavirágzat (Oncidium), ágazat (Lizianthus), fürtvirágzat (Szarkaláb) valamint a szokatlan formájú virág (Flamingó).