A mai napon egy összefoglaló cikk jelent volna meg arról, hogy hogyan állnak a kertben a tavaszi munka “gyümölcsei”. Sajnos az élet máshogy gondolta. Ezt a bejegyzést apaként és “vendégként” írom most a blogba, mert Rita még napokig nem lesz gép és internetközelben… Remélem más első gyermekes szülők is okulnak majd belőle.

Múlthét csütörtökön miután munkából hazaértem, Villus a szokásoshoz képest bágyadtabb volt, de mivel aznap ütött be először igazán a kánikula, és mint tudjuk a kisbabákat az időváltozások még jobban megviselik mint a felnőtteket, betudtuk ennek a dolgot. Egyébként is sok minden mástól függ a hangulata, hogyan sikerül a délutáni alvás, jól ébred-e, eleget alszik-e, szóval sok tényezőből tevődik ez össze Villőnél. Pénteken mégjobban bedurvult a kánikula, este nehezen is tudtuk elaltatni Villőt, akkor már gyanús volt, hogy azon kívül hogy ömlik róla a víz egy szál bodyban, mintha melegebb is lenne a kelleténél. Másnap reggel a lázméréskor kiderült, hogy 38 fölött van a testhőmérséklete, úgyhogy adtunk neki egy fecskendőnyi Nurofen gélt. Ekkorra már szinte inni sem ivott, csak minimális mennyiségben és folyamatosan nyűgös volt, semmi sem volt jó neki, minden egyes lépés után a hátsójára huppant és míg ebből korábban sosem csinált kérdést mert felpattant és hajtott tovább, most rögtön hiszti lett ezekből a fenékreülésekből is.

Már a reggeli Nurofen is hatékony volt, megtörtént a délelőtti alvás, miután felkelt már jobb volt a közérzete, mosolygott, gügyörészett, ahogy szokott, így elhatároztuk, hogy akkor ebből még kap délben meg este egy adagot és másnapra már valószínűleg jól is lesz.

Ahogyan azt Móriczka elképzelte…

Vasárnap ismét egy közepes lázzal indult a nap, ismét egy adag Nurofen, már amit le bírtunk erőszakolni finoman a torkán és nem köpött ki. Ettől függetlenül délre már megint jó hangulatban volt Villus, én teljesen úgy képzeltem, hogy na akkor ennek az akárminek amiről nem tudjuk mi, nemsokára vége lesz, lehet csak a fogzás miatt lázasodott be. Anyósom elővigyázatosságból azért javasolta, hogy ugorjanak be Ritával a monori ügyeletre és ebéd előtt derült ki, hogy csak kettőig van ügyelet, tehát negyed kettőkor usgyi, elvitték ketten Villus. A doktornő állítólag nagyon kedves volt, közölte hogy lehet Villusnak csomagolni,  ki van már száradva a szervezete (nem is tudtunk innivalót belediktálni, csak rágcsálta a cumisüveg cumiját egész nap.) itt egy beutaló, irány a kórház mert lehet, hogy itt komolyabb baj van. És egyébként is “egy anyukának tudnia kéne, hogy hogyan itassa meg gyerekét.” Mintha nem próbáltuk volna állandóan itatni, cserélgettük az innivalóját is, 100% gyümölcslét kapott tea helyett, stb. de inkább csak rágcsálta a cumisüveget ahelyett, hogy ivott volna belőle. Állítólag a Nurofenhez adott fecskendővel kellett volna folyadékot erőszakolnunk bele… Már magát a Nurofent is majdnem sugárban köpte vissza amikor beadtuk neki…

Ritáék gyorsan haza (szerencsére Monor 10 perc kocsival tőlünk.), gyorsan megebédeltünk (Villus majszolt is némi petrezselymes krumplit és házi sertéscombból készült pecsenyehúst) aztán hármasban indultunk is némi alapcsomaggal Kistarcsára a Flór Ferenc kórházba, ahol Villő is született, mert oda tartozunk.

Az utolsó állomás

Autóval fél óra az új M0 szakasz miatt eljutni Kistarcsára, úgyhogy ezzel nem is volt probléma. Gyorsan be is jelentkeztünk a portán, embert alig lehetett látni, csak egy pár beteg lézengett odakint  a kórház parkjában, a többiek valószínűleg inkább a kórház “klímájában” húzták meg magukat.

Amikor megérkeztünk, épp egy szerencsétlen lázas kislányt hűtöttek a doktornők hideg törülközővel vagy egy órán keresztül, fogalmam sincs, mi történhetett vele, talán napszúrást kaphatott.

Villus az érkezéskor még érdeklődve szemlélte az előtérben kialakított “játszóteret” aztán a kedves doktornőtől kaptunk egy pisizacsit, amit a pelusban lehet hordani. Mivel aznap utoljára délelőtt 11kor cseréltünk pisis pelenkát és üres volt a pelus, joggal reménykedhettünk, hogy Villő lesz olyan kedves és egy félórán belül mintát ad az érdeklődő doktornéniknek, persze ez nem így történt. Eltelt egy óra, eltelt kettő, a délutáni alvás elmaradt, ez még tetézte a helyzetet, lementem a kórház melletti zöldségeshez 2 banánért meg valami iható jeges teáért mert azt Villő is tutira megissza és ilyen formán “kicsalva” belőle csak sikerül mintához juttatnunk a doktornénit. Hát nem sikerült. Este hatra már folyamatos volt a hiszti, hol én, hol Rita vitte egy sétára a folyosókon, mert azért nem olyan kényelmes a deréknak egy ficánkoló tíz kilós súllyal a karjában sétálgatni, ugyanis az ápolónő jelezte, hogy jó lenne, ha minnél kevesebbet mozogna, mászkálna, mert lejön a nunijára tapasztott zacsi és akkor kezdhetik elölről a felrakást, főleg, ha későn vesszük észre és a pelusba megy az “érték”.

Este fél nyolcra már a doktornő és az ápolók is rájöttek, hogy ebből nem lesz pisi, mi arra tippeltünk, hogy zavarja ez az “idegen tárgy” a pelusban, ezért nem pisil, így az egyik kedves ápolónő kitalálta, hogy a folyamatos üvöltés közepette állítsuk be a kádba, és locsoljuk langyos vízzel deréktól lefelé, akkor majd nem fogja tudni visszatartani. Hát nem is tudom mikorra lett volna “eredmény” ha ezt nem lépjük meg, mert 2 perc után Rita örömmel kiált fel “Pisiii! Tele van!” 🙂

Nahh, mondom szuper, ez körülbelül akkora örömhír volt, mintha azt mondták volna, hogy megnyertem a lottó ötöst, akkor gyorsan kielemzik a laborban, felírják hogy mit szedessünk vele otthon és mehetünk is haza, láttuk már azt is, hogy készültek a felvételi papírok, de akkor a pisivel a bentmaradást is sikerült megúszni, kimentünk és leültünk megint a váróba, Villő pedig perceken belül mint aki elájult, elaludt anya karjában.

És akkor a hidegzuhany

Este nyolc óra húszkor (délután 3 körül érkeztünk) hallom a folyosóról, hogy a kedves, nagyon barátságos és érezhetően gyermekszerető Zsófia doktornő szól oda az egyik ápolónőnek a folyosó messzeségéből, hogy “Rendben, akkor becserkészem őket.” és a léptei egyre csak közeledtek. Mivel csak mi ültünk a váróban, próbáltam arra gondolni,
hogy ezt biztosan nem a marasztalásunkra értette. Tévedtem. Közölte velünk, hogy a mintában nagyon sok a fehérje és beigazolódott, ami miatt nem engedett minket haza a pisis zacsival kísérletezni, hogy Villusnak valamilyen húgyúti fertőzése van. Nem számít, hogy szinte nem is mozdult ki mostanában, csak a kertben volt meztelenül, ez állítólag még 2 hónapos csecsemőknél is előfordul, hogy felmászik a baci a pelusból és megvan a baj. Dönthetne szájon át adható gyógyszer mellett ,de az sajnos nem garantálja, hogy teljesen eltűnik a fertőzés a szervezetből, ezért marad az intravénás gyógykezelés (és persze a vérvétel) akkor viszont Villus nem megy innen sehová, döntsük el, hogy ki marad itt vele, mert bár egyedül is eltölthet ott Villő 5-6 napot, de az nem lesz egy élmény szegénynek anya és apa nélkül. Egyértelmű volt, hogy Rita marad, bár lett volna lehetősége hétfőn és kedden egy ismerősénél saját kedvtelésre ballagási csokrokat kötni, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból, de ez akkor most ott azonnal ugrott, hiába készült rá nagyon 🙁 nekem viszont hétfőtől péntekig be kell járnom dolgozni Pestre…

Ekkor jött a tortúra… Mindenkinek…

Ami ezután következett, azt senkinek sem kívánom. Gyorsan értesítette Rita a szüleit a fejleményekről, majd közölték vele a nővérkék és a doktornő, hogy irány az “ápolói helyiség” Villustól vért vesznek illetve beteszik neki a kanült, amin keresztül majd több napon át kapja a gyógyszert. Engem leküldtek az ápolónők valami matricáért amit a Villus TB kártyája után adtak, nem tudom mi volt az, de nem is azon járt az agyam. Mikor visszaértem, még semmi előrelépés volt, vénát kerestek Villuson, de egyszerűen nem találjak szúrásra alkalmasat. Szegényt el lehet képzelni, hogy végre  – azok után hogy a délutáni alvás elmaradt ami nagyon megviselte – elaludt egy 10 percre a szokásos esti fekvési idejében, felkeltik és hát próbaszúrásokkal szeretnének tőle vért venni. Engem inkább kiküldtek a folyosóra mert a vért ugyebár nem bírom, annak ellenére hogy a szülést totálban végignéztem, észre sem vettem, hogy ott vér folyt. Itt sem a vérrel volt a gond, hanem azzal, ahogy láttam a kislányomat szenvedni, még akkor is, ha ez jó cél érdekében történt.

Be kell valljam férfiasan, azért nekem könnyet csalt a szemembe, ahogy hallottam szegényt szenvedni és keservesen üvölteni. Húsz perc után mintha csendesebb lett volna, ekkor visszamerészkedtem. Azóta nem találtak rajta használható vénát, mivel nem bírtunk elég folyadékot beleerőltetni, a kiszáradás miatt minden vénája eldurrant szegénynek, nem egy helyen lila foltot is hagyva finom bababőrén… 🙁 Azt mondták még, hogy még egyet megpróbálnak, ha nem sikerül akkor marad a buksija felületéről történő vérvétel. Újabb húsz percem telt el odakint összeszorított fogakkal, tényleg nem kívánom egy apának sem, pedig magát a betegséget tekintve nem volt drámai a helyzet, de Villő szemszögéből ez korán sem volt elmondható. Szerencsére állítólag ezeket az “élményeket” később elfelejtik.

Ahogy egy kicsit enyhült a sírás, ismét visszamentem. Teljesen eredménytelen volt az eltelt háromnegyed óra és vagy 15 szúrás, Villus koponyájából tudtak pár cseppet levenni állítólag összesen és imádkoztak, hogy a labornak elég legyen…  Felkaptam szegényt, irány a kijelölt szoba, letettem az ágyikóba. A ziháló sírása csak nem akart abba maradni, anyával közösen próbáltuk megnyugtatni. Már kezdett volna elpilledni, ekkor beállított az egyik ápolónő, hogy mivel az intravénás gyógyszerezés nem jött össze, ezért kanalas formában adjuk be neki a kanál gyógyszert amit odaadott nekünk. Villőt felültettem a rácsos ágyban, ismét teli torokból üvöltés kezdődött, szegény szerintem azt hitte, hogy ismét szúrás készülődik, félelmetes volt látni, hogy ennyire fél szegény. Rita könnyek közt próbálta beletukmálni a kanál szirupot, de Villő kiköpte az egészet. Visszatettük az ágyába, végre elaludt pár perc után. A nővérekkel közöltem, hogy nem sok gyógyszert nyelt le végül, úgyhogy szóltak, hogy vigyem be Villust ismét hozzájuk, kénytelenek lesznek sajnos drasztikusabban a szájába nyomni, egy fecskendő és lefogás kombinációjával. Lányomat sokadjára keltettük ekkor, teljesen ki volt kelve magából már, ezután jött még a gyógyszer fecskendővel, amit a nővérek szakértelme végül teljesen lejuttatott a torkán, nem tudott belőle semennyit sem kiköpni.

A nehezén túl?

Ekkorra már mindketten kivoltunk Ritával, utoljára akkor “párásodott be” a szemem, amikor Villő születésekor a szülésznő két csövet dugott le az orrán tövig, amivel kiszívtak mindenféle trutyit, hogy rendesen tudjon lélegezni. Én még adtam egy puszit szegénynek, megsimogattam, látszott rajta, hogy már az sem érdekli hol van, ki van körülötte, nem kell a saját ágya sem, csak hagyják őt békén és fekve. Megrázó volt a szinte mindig mosolygós, nagyon kedvesen kacagós Villőt így látni, hiszen nem kis sokk érte. Más dolog, ha az ember ilyesmiről olvas például valami kriminál pszihológiai eset kapcsán és más az, amikor a saját apró törékeny csemetéjén látja, hogy mi minden megtörténhet egy ilyen kisemberrel.  Mindvégig szem előtt tartva azt, hogy a nővérek tudásuk legjavát adták és mindez Villő érdekében történt.

Ritának sikerült őt elaltatni, a nővérek mondták, hogy bízzuk rájuk a babát amíg mi hazamegyünk a holmikért, mert nem gondoltuk, hogy a kettejüknek öt-hat napot kell bent eltölteni, ráadásul ilyenkor az anyuka azt eszik amit hoz (biztos nem fizetett elég TB-t… éljen a magyar egészségügy de főleg azokat kéne “malenki robotra” küldeni Szibériába,  akik tönkrevágták), a gyerek meg reggelire egy szelet kenyeret, napközben meg egyszer valami pépeset, estére pedig megint egy szelet kenyeret (csak nem natúran, gondolom) kap, ennyi jár 15 hónaposan. Hazaautóztunk, anyósomék pedig visszamentek vele a kórházba miután összecsomagoltak kettejüknek mindent ami a kórházba szükséges illetve kajákat.

Nagyon remélem, hogy már csütörtökön közlik vele, hogy péntek reggel hazajöhetnek, és nem tartják bent őket hétvégére. Nagyon köszönöm a kedves Zsófia doktornőnek ( “Csodaszarvas” 😉 ) és a fillérekért elhivatottságból gürcölő nővérkéknek is, hogy mindent megtesznek Villő gyógyulásáért. A kedves olvasóknak pedig a türelmet köszönöm, biztos vagyok benne, hogy Virágkötő Rita blogja hamarosan újabb hasznos cikkekkel jelentkezik majd.

Rita & Villus, Titeket pedig várlak haza!

Villő még csak 2 hónapos volt