Gondoltam itt az ideje megmutatni, hogy hogyan is fejlődnek zöldségeim, gyümölcseim, növényeim a kiskertemben.
Azt kell mondanom, hogy a kitartó tavaszi munka meghozta gyümölcsét. Bár az esős időjárás nem igazán kedvezett növényeimnek, azért egész jól átvészelték ezt az esős időszakot. Amíg lányommal kórházban voltam, nagyot változott a kertem. Lássuk a képeket…
A cseresznye már szinte lerohadt a fáról 🙁 A saláta megkeseredett a sok esőzés miatt, A paradicsomok elkezdtek pirulni. A legrosszabb az egészben, hogy a gaz mindenfelé annyira elszaporodott, hogy ma páromat megkértem, hozzon be petrezselymet. Nem is lett volna gond, csakhogy a fele gaz volt 🙂 A szőlőn elvégeztük a zöld metszést és felkötöztük a támasztékára. A paradicsom fát is fel kellett kötözni, sőt külön állványt készítettünk hozzá. A rózsákat teljesen leverte az eső, a tetvek elszaporodtak rajtuk.
Paradicsomjaimra vagyok a legbüszkébb:
Salátáim is szépek lettek, főleg a másodvetés. Az első nagy részét már megettük, a többi ami felmagzott megy a tyúkoknak. Imádják. A képen balra a másodvetés, jobbra az első, míg a háttérben a szőlő és balra a paradicsom.
Meg kell említenem, hogy a borsót már leszedtük és nagyon örülök a termésnek, ugyanis közel 6-7 kg letisztított zöldborsónk lett ami a tavalyi év háromszorosa. Ugyanazon a területen vetettük, most szedtük fel és helyére kerül majd a késői zöldbab. Kíváncsi leszek azon mennyi lesz idén.
Kiegészítésként még annyit, hogy a málnánk is nagyon szép és elég bőtermő, az őszibarack is meggyógyult a tafrinából. A körte is rengeteg termést fejleszt, míg a szőlőnek a támasztéka roskad a sok szőlőfürttől. A tök gyönyörűen virágzik, bár még termést nem képez, mert a rovarok a rossz időjárás miatt nem porozzák.
Virágzik a lila iszalagunk, a rózsák, szarkalábak, ligetszépe, a lila akác második virágzását éli, míg a futómuskátlijaim ontják a virágokat. A magról vetett Záporvirágom kezdi hozni a virágbimbókat. A Hortenziám gyönyörű.
U.I: Villő már mondhatni meggyógyult, még antibiotikumot kap. Életkedve és mosolya már a régi!
» hozzászólok bejegyezte: Rita, Nincs komment
Szólj hozzá te is!