Eljött a palántanevelés ideje. Mivel tavaly nagyon szépek lettek a paradicsomjaim és lányom Villő imádta elcsenni a szebb darabokat, úgy gondoltam idén saját magam nevelgetek több fajta zöldséget is. Mit? Hogyan csináltam?
Meglepő lehet, de előbb elmentem a gazdaboltba és gondosan kiválogattam mit is szeretnék. Vásárlás előtt még kikalkuláltam mekkora helyem lesz a palánta neveléshez és milyen körülményeket tudok biztosítani. Nem akartam egy egész dzsungelt a lakásba se, és a kertbe se olyan sok mindent. Három fajta paradicsommagot vettem (Lugas F1, Hellfrucht, Kecskeméti). A Lugas F1 paradicsom akár 3 méter magasra is megnő, ilyen lehetett tavaly is nekem, de azt úgy hozattam és a fajtát nem tudták megmondani. A Hellfrucht alacsony, zömök fajta, apró bogyókkal, kifejezetten balkonra, teraszra és dézsába való. A Kecskeméti pedig nagy termésű, determinált növekedésű, 40-60cm magas karó melletti termesztésre alkalmas. A paprika California több színű, vagyis azt írja, hogy érettségtől függ a színe, hogy piros vagy zöld. nyilván éretlenül zöld:)
A Lugas F1 -ből tavaly nyáron három tő bőségesen ellátta a 4+1 fős családomat. Ezért ebből maximum 5 nagyobb palántát fogok meghagyni. A többit elajándékozom. A Kecskeméti fajából még nem tudom pontosan, attól függ hogyan sikerül a palántázás, de olyan 5-10 tövet hagynék meg. A Hellfrucht fajtát viszont függesztve fogom termelni, ámpolna paradicsomnak. A paprikát is annak szántam, ámpolnának, majd meglátjuk mi, hogyan alakul. Ami marad palánta, azt elajándékozom. Manapság úgy is olyan drága egy-egy palánta. Lesz melegágyam is, már a tervek megvannak, csak az idő nincs meg hozzá, ugyanis 10 fok körül azért kell, hogy a nappali hőmérséklet meglegyen. Majd beszámolok a melegágy készítéséről is.
Tehát elmentem a boltba, megvettem a magokat és mivel elég sokban gondolkodtam mégis, vettem külön 300 ft-ért palántázó kockákat. 8×5 sor, melyet külön vágtam kettő kettes sorra és egy egyes sorra. Mindegyik kockát feltöltöttem virágfölddel, majd két-két magot 1 cm mélyen elültettem. Már előre felírtam, melyik sor milyen fajtát tartalmaz, nehogy összekeveredjen a végén. Az üvegház hatást folpackkal próbálom elérni, a meleget pedig alulról a fűtőtest adja.
Vetettem el a tavalyi paradicsomom megmaradt és eltett magjából is, azok már egészen szépek.
Szeretnék még szerezni valahonnan sárga tojás alakú paradicsomot is és akkor vegyesen csinálnám az ámpolna paradicsomjaimat is. Hogy a melegágyba mit fogok tenni azt még nem tudom, de azt is ki kell próbálnom.
Lassan hozza már az első szeldelt leveleket is.
A palántákat veszitek vagy otthon próbálkoztok a magvetéssel?
» hozzászólok bejegyezte: Rita, 21 hozzászólás
Olvasói kommentek:
nursing dissertation writing services
2022-02-12
law dissertation writing https://helpon-doctoral-dissertations.net/
writing service custom dissertation
2022-02-12
dissertation help london https://dissertations-writing.org/
dissertation writing
2022-02-12
dissertation-help reviews https://mydissertationwritinghelp.com/
phd dissertation help database
2022-02-11
dissertation editor https://help-with-dissertations.com/
dissertation help ireland
2022-02-11
dissertation proofreading services https://dissertationwriting-service.com/
how to cite a dissertation apa
2022-02-10
what's a dissertation https://buydissertationhelp.com/
youtube slots 2022 vegas
2022-02-04
carnival in rio slots https://slotmachinegameinfo.com/
gossip slots
2022-02-04
caesars free slots https://411slotmachine.com/
free slots to play
2022-02-04
free slots 777 three rows https://download-slot-machines.com/
free slots black widow igt
2022-02-04
brian christopher slots https://beat-slot-machines.com/
big fish free slots games
2022-02-03
triple seven slots free https://slot-machine-sale.com/
mail slots for walls
2022-02-03
vegasworld fun free slots https://slotmachinesforum.net/
hollywood slots bangor
2022-01-29
slots for free https://slotmachinesworld.com/
slots for fun
2022-01-29
wizard of oz slots free https://pennyslotmachines.org/
free slots for fun
2022-01-29
cash me out slots youtube https://candylandslotmachine.com/
las vegas slots for free
2022-01-28
fa fa fa slots https://freeonlneslotmachine.com/
double diamond free slots
2022-01-28
club pogo slots https://2-free-slots.com/
gay mature dating
2022-01-15
dating gay anacortes https://speedgaydate.com/
western pa gay chat
2022-01-14
100% free gay chat line https://gay-buddies.com/
whosaguy gay chat room
2022-01-14
mens gay chat https://gaytgpost.com/
Gelei Imre
2011-03-12
A legolcsóbb palántanevelő pohár, ha valahol kávéautomata van a mellette kidobált poharakból ingyér begyűjthető, még csak ki sem kell mosni őket.........
Üdv Imre