Itt a Kovi ubi szezonja, hajrá gyorsan kezdjünk neki, hétvégére szuper időt mond! Három nap alatt meg is érik és nem kell hozzá kert, elég egy erkély is. Ismertek már engem, erről is készítettem fotókat, hogy könnyebben menjen a készítése.

Nézzük a hozzávalókat:

– 3 literes üveg
– 2 kg kovászolni való uborka
– 2 liter víz
– 4 evőkanál só
– mustármag (én nem használok)
– 6 gerezd fokhagyma
– 1 csokor friss kapor
– 1 kenyérvége
– pálcika leszorításhoz

Kapor és fokhagyma

Kapor és fokhagyma

Noh akkor kezdjük a víz felforralásával, hogy csírátlanítsunk. Ebbe tegyünk 4 laposabb evőkanál sót.
Az uborka mindkét végét vágjuk le, majd az ubit hosszában majdnem vágjuk ketté. Ezután megfordítjuk az ubit és ahol nem vágtuk át, az előző vágásra merőlegesen szintén vágjuk be az ubit majdnem végig.

uborka végének levágása

uborka végének levágása

uborka első hosszába vágása

uborka első hosszába vágása

uborka második vágása hosszában

uborka második vágása hosszában

uborka felvágva

uborka felvágva

Kezdjük az uborkát az üvegbe beletenni, úgy, hogy az üveget kissé megdöntjük és beleállítjuk a darabokat.

első sor uborka

első sor uborka

Szorosan helyezzük el őket egymás mellett. Ha van nagy luk közte, nyomjunk be oda is egy karcsúbb darab ubit.

első sor uborka letéve

első sor uborka letéve

Helyezzük rá a kapor felét és a fokhagyma darabokat.

rá a kapor és a fokhagyma darabok

rá a kapor és a fokhagyma darabok

Majd az előző módszerrel a második sor uborkát is helyezzük rá az elsőre. Ha ez is kész tehetjük rá a maradék kaprot és a kenyércsücskét.

minden uborka az üvegben

minden uborka az üvegben

Szorítsuk le a kenyeret valami pálcikával, mert ha megszívja magát a kenyér a tetején fog úszni.

kenyér leszorítása

kenyér leszorítása

Ezután öntsük le a lehűtött sós vízzel.

felöntés a sós vízzel

felöntés a sós vízzel

Annyira öntsük tele az üveget, hogy a kenyeret ellepje, de maradjon víz a forráshoz. Tegyük napra.

Két nap múlva elkezd a víz opálosodni és habzani, ekkor vegyük le a kenyeret, majd még egy napig hagyjuk a napon. Látni fogjuk, hogy az uborka színe is megváltozik. Még mielőtt végleg késznek mondjuk kóstoljuk azért meg. Ha tovább hagyjuk érni akkor nagyon megpuhul, ha viszont nem hagyunk neki elég időt kemény marad. Ezután vegyük ki a léből az uborkát- én le szoktam mosni -majd szűrjük rá a levét és tegyük hűtőbe.

Jó étvágyat hozzá!