Egynyári virágokról induló sorozatom tartalma ismert és ritka virágokról szól. Minden részben ismertetek pár egynyári virágot, melyeket bővebben kifejtek, hogy mik az igényeik és mit szeretnek. Könnyítve ezzel olvasóimnak, hogy ki tudják alakítani a következő hónapokban a kertükben a virágpompás helyeket.

Egy kis ismeret, hogy mik is azok az egynyári virágok?

Az egynyári virágokat azért nevezzük így, mert egy vegetációs időszak alatt kifejlődnek, magot hoznak  és virágoznak is majd el is pusztulnak. E növények egy része eredeti származási helyén akár évelő is lehet és van olyan ami félcserje. Nálunk is előfordul, hogy áttelel és következő évben is virágzik, de ez ritkaság.

Próbálom igényik szerint csoportosítani őket, talán így egyszerűbb elhelyezni virágainkat a kertben.

Tűző napot kedvelő virágok

Mindíg ezt a helyet a legnehezebb beültetni virágokkal, de nem lehetetlen. Ma már a kertészetek olyan fajtákat is árulmal amit még a tűző napon sem kell locsolni 🙂

Egyik legismertebb virág a Bársonyvirág ( Tagetes sp.)

Fényigény: tűző napot kedveli
Öntözés: közepesen vízigényes vagyis két-három naponta biztos öntöznünk kell
Ültetés: Virágágyásba vagy ládába is lehet

A bársonyvirág alapnövényként szerepel a virágágyási kiültetésekben. A robosztusabb nagyvirágú bársonyvirág jellemzője, hogy kevesebb, de nagyobb (5-10 cm átmérőjű) virágokat hoz, mint a kisvirágú fajtája. Magasságuk nagyon változó a 25 cm-től akár az egy méteres nagyságot is elérheti. Júniustól a fagyokig virágzik, szinte egész nyáron keresztül. Színük halvány narancs, napsárga, citromsárga és ezek árnyalatai. vannak telt virágú és szimpla virágú fajták is. Sokan úgy ismerik ,hogy Büdöske, mert kellemetlen szagot ad, ha letépjük a virágszárról.

Bársonyvirág

Nagyon jól társítható a Hamvaskával, mely szintén a tűző napot kedveli ráadásul ez olyan virág ami igaz egy éve, de szinte mindíg áttelel és következő évben apró sárga virágot is hoz, de leginkább a levelével díszít.

Fényigény: tűző napos helyet kedvel
Öntözés: szárazságtűrő ( bírja a szárazat, de meghálálja az öntözést)
Ültetés: virágágyásba vagy ládába

Hazája a Földközi- tenger vidéke, félcserje. 20-40 cm magas, ezüstös lombú növény, amely különleges színével hatásosan kiemeli a virágágyás  többi színpompás növényeit. Bármilyen élénk színű növénnyel bátran társítsuk.

Hamvaska

Következő egynyári virág jól társítható a fent említett két növénnyel, ez a növény pedig a Fülesternye, mely szintén a tűző napot szereti. Ágyások szegély növényekét is felhsználható.

Fényigény: tűző napos helyet kedvel
Öntözés: szárazságtűrő
Ültetés: virágágyásba vagy ládába

Párnásan fejlődő hófehér, lila vagy éppen lilásbordó (ritkaság), barackszínű (méginkább ritkaság) virágzat sok apró virágból tevődik össze, melynek kellems méz illata van, virágosok mézvirágnak hívják. Sziklakertekben is nagyon jól mutat, szereti a meszes, száraz talajt is. Elég alacsony 10-20 cm magas és szintén nagyon sokéig virágzik, egészen az októberi fagyokig.

Fülesternye

Idősebbek kedvelt virága a Paprikavirág, mely élénk színével ágyásunk középpontja lehet.

Fényigény: tűző napos helyet kedvel
Öntözés: közepesen vízigényes
Ültetés: virágágyásba vagy ládába

A hagyományos piros virágú paprikavirág a legfontosabb kiültetési növényanyag volt, de még napjainkban is az. Kertészeteknek és a kísérletezőknek köszönhetően már több színben is találkozhatunk vele. Van lazacrózsaszín, lila és krémfehér fajtája is. 15-40 cm magasra megnövő enyhén bokrosodó virág.

Paprikavirág

Következő virág ajánlatom, mely egyben az utolsó is a tűző napos helyet kedvelő növények közül a Porcsinrózsa.

Fényigény: Tűző napos helyet kedvel
Öntözés: szárazságtűrő
Ültetés: ládába vagy virágágyásba

Talajon elfekvő 10-15 cm magas, hajtásai végén virágzó színpompás egynyári virág. Virágai csak napsütésben nyílnak, ezért árnyékos helyre ne ültessük. Kifejezetten szárazságtűrő, ne locsolgassuk a tikkasztó nyári melegben sem. Júniustól októberig virágzik. Nagyon jól mutat akár sziklakertekben is vagy kőrepedésekben. Nagyon gazdag a színvilága, egészen a fehértől a rózsaszínes-lilás valamint a sárga összes árnyalatán át a bordóig találkozhatunk vele. Legjobb ha vegyes színeket használunk egy területen.

Porcsinrózsa vagy kukacvirág 🙂

Ti mivel díszítetek a kerteteket idén? Várom javaslataitokat.

Folytatásban többféle szempontok alapján fogom összeválogatni az egynyári növényeinket. Szívesen segítek bárkinek összeválogatni a saját kertje igényei szerint a növényeket.